Városi csodák

A legbecsesebb dolgokba mindig akkor botlunk bele, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Az utca, amelyen már ezerszer végigmentünk, egyszer csak döbbenetes, eddig ismeretlen arcát mutatja meg, amint a zivatar utáni nedves aszfalton lépdelve járjuk a várost. Olykor nem is kell letérnünk a megszokott utakról, ha új ösvényeket keresünk: elég hozzá egy másik napszak, egy más lelki töltet, vagy csak egy figyelmes pillantás, és máris észrevehetjük, amit még sohasem láttunk – bár mindig is ott volt.

Üdvözöljük a DAVIDOFF Café világában, ahol bejárhatja az ízek birodalmát, és érzékeit rabul ejti mindaz a sok apró csoda, amit az élet tartogat. Mint amikor a hirtelen támadt zápor miatt betér abba az apró kávézóba, ami mellett korábban már oly sokszor elhaladt. Az ajtó fölötti csengő halkan megszólal, a régi hangszórókból halk dzsessz szól, és ön a zajos városból hirtelen egy egészen másik világba csöppen. Fogadja el a rohanó munkanapból való váratlan menekülés lehetőségét, és szívja be a frissen főtt kávé, a régi bőrkanapé és a sötétre pácolt fa enteriőr illatát.

Ujjait könnyedén végigfuttatja a kopott széktámlán, és miközben elhelyezkedik, lábát a pult alján végigfutó vörösréz lábtartóra helyezi. Az idő valahogy lelassul, miközben a baristát nézi, amint egy csésze DAVIDOFF Café Crème-et készít önnek, és a kezei egy réges-régi rituálé szerint cselekszenek. Az idő kimerevedik, amint a kávé kellemes illata felébreszti önben az érzékek boldog várakozását, és ön átadja magát az elegáns aromák és testes illatok kifinomult kavargásának. Miközben a baristával beszélget, testet ölt ön körül a délután, tele váratlan, inspiráló felfedezésekkel és új találkozásokkal.

Az eső eláll, az ajtócsengő pedig barátságosan búcsúzik el öntől. Ön kilép a nedves utcára, és beszívja a felfrissült, vibráló levegőt. A frissítő szellő és a késő őszi nap hűvös illata már a közelgő tél ígéretét hozza, és miközben ön még mindig a DAVIDOFF Café Crème ízét érzi, a szeleburdi, élénk szél tovább kavarog, és elkíséri önt az utcákon.

  • Megosztás: